Megoperálták az uruguayi válogatott súlyosan megsérült kapusát


Sikeres műtéten esett át Fernando Muslera, a Galatasaray labdarúgócsapatának uruguayi válogatott kapusa, aki vasárnap, a Rizespor elleni bajnokin szenvedett súlyos sérülést.

A török klub közleménye szerint a 34. születésnapját kedden (ma) ünneplő hálóőrnek a szerencsétlen ütközés következtében a síp- és szárkapocscsontja is eltört, felépülése legalább fél évet vesz majd igénybe.

Abdurrahim Albayrak, az egyesület alelnöke egy Twitter-bejegyezésben elmondta, Muslera szerződése ugyan jövő nyáron lejár, de ezt most további két évvel meghosszabbítják, és addig is megkapja majd a teljes fizetését. “Ő a mi gyermekünk” – fűzte hozzá a sportvezető a 116-szoros válogatott kapusról, aki 2011 óta erősíti a csapatot, amellyel öt bajnoki címet nyert.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk