Nagy Lászlót Messihez hasonlították


Cristian Ugalde, az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatának spanyol válogatott szélsője szerint csapattársa, Nagy László egészen különleges ember, akit népszerűsége miatt Lionel Messihez hasonlított egy interjúban. “Ha valakihez hasonlítanom kell, akkor azt mondom, Nagy László Magyarországon olyan, mint nálunk Messi. Nem véletlen, hiszen a magyaroknál a kézilabda óriási népszerűségnek örvend” – mondta a La Razón című madridi napilapnak Cristian Ugalde, aki csak a legjobbakat mondta a magyar válogatott tizenkét év után hazatérő jobbátlövőjéről. “Sokat segített nekünk a veszprémi beilleszkedésben, akkor is, ha a bankkal volt valami ügyünk, egyszóval remek fickó” – lelkendezett a balszélső. “Emberként egészen különleges, játékosként az egyik legnagyobb, aki a spanyolországi évek alatt megtanulta jobban átlátni a kézilabdát.” Ugalde elmondta, azzal, hogy spanyol edző irányítja a Veszprémet, és néhány spanyol játékos is érkezett a bajnokhoz, megváltozott a csapat stílusa. “Válogatottbeli csapattársam, Canellas például azt mondta, májusban, majd öt hónappal később is játszott a Veszprém ellen, és feltűnt neki, hogy a magyar beállós, Schuch Timuzsin játéka mennyit javul” – mondta. origo

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk