NBA – Negyven év után újra bajnok a Golden State Warriors


A Golden State Warriors lett az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) bajnoka, mivel kedden a döntős párharc hatodik mérkőzésén vendégként legyőzte a Cleveland Cavalierst, így 4-2-re megnyerte a párharcot, s 40 év szünet után újra elhódította a trófeát. A negyedszer bajnok oaklandi együttesben ezúttal a döntő legértékesebb játékosának választott Andre Iguodala, valamint a szezon legjobbja, Stephen Curry remekelt, ők egyformán 25 ponttal járultak hozzá a sikerhez. A sérült játékosai miatt is gyengélkedő Clevelandben ismét a csapat szupersztárja, a sorozatban ötödik döntőjét vívó LeBron James nyújtott kiemelkedő teljesítményt: 32 ponttal együttese és a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett. Az alapszakaszgyőztes oaklandiek legutóbb 40 éve, előzőleg pedig (még Philadelphia Warriors néven) 1947-ben és 1956-ban diadalmaskodtak, edzőjük, Steve Kerr pedig 1982 – Pat Riley Los Angeles Lakersszel aratott sikere – óta az első olyan tréner, aki első évében bajnok lett. Kerr játékosként öt NBA-címet nyert a Chicagóval és a San Antonióval. “Minden idény más. Sok múlik a kereten, a sérüléseken és a szerencsén is. Ezúttal mellénk állt a szerencse, az év nagy részében mindenki egészséges volt” – jelentette ki a sikertréner.

Iguodala közölte, sok különböző személyiség van a Warriorsban, de mindenki egyformán éhes volt a győzelemre. Curry hozzátette, erre a napra még nagyon sokáig emlékezni fognak. “Mindent kiadtam magamból. Nem lettem bajnok a Clevelanddel, de a visszatérésem utáni első szezonban a csapat megmutatta, hogy bárkivel felveszi a versenyt” – mondta James, aki még a végső dudaszó előtt odament Curryhez és Kerrhöz, és sportszerűen gratulált nekik. A Golden State a Chicago Bulls 1991-es diadala óta az első olyan bajnokcsapat, amelyben egyetlen játékos sem vívott korábban döntőt. Eredmény, döntő, 6. mérkőzés: Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 97-105 A párharcot 4-2-re nyerte a Golden State. Az elmúlt tíz év döntői: * 2005: San Antonio Spurs-Detroit Pistons 4-3 * 2006: Miami Heat-Dallas Mavericks 4-2 * 2007: San Antonio Spurs-Cleveland Cavaliers 4-0 * 2008: Boston Celtics-Los Angeles Lakers 4-2 * 2009: Los Angeles Lakers-Orlando Magic 4-1 * 2010: Los Angeles Lakers-Boston Celtics 4-3 * 2011: Dallas Mavericks-Miami Heat 4-2 * 2012: Miami Heat-Oklahoma City Thunder 4-1 * 2013: Miami Heat-San Antonio Spurs 4-3 * 2014: San Antonio Spurs-Miami Heat 4-1 * 2015: Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 4-2 MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk