„Nem félhetünk senkitől” – Rossi üzenete a portugál meccs előtt Fotó: MLSZ. Marco Rossi szövetségi kapitány arra kérte a magyar labdarúgó-válogatott játékosait, hogy bátor szívvel és igazi karaktert mutatva lépjenek pályára a keddi, Portugália elleni világbajnoki selejtezőn. A magyar csapat hétfőn Lisszabonban tartotta hivatalos sajtótájékoztatóját az Estádio José Alvalade stadionban, ahol a tréner hangsúlyozta: nem szabad megijedni a világ egyik legerősebb válogatottjától. „A futballban a legnagyobb ellenség a félelem – sem a riválistól, sem a körülményektől nem szabad tartani. Azt kértem mindenkitől, hogy bátor szívvel játsszon, és mutassunk karaktert ötvenezer néző előtt, még akkor is, ha Portugália teljesen más szintet képvisel, mint a csoport másik három csapata. A portugál válogatott a világ négy legjobb együttese között van a brazil, az argentin és a spanyol csapattal együtt” – fogalmazott az olasz származású, de magyar állampolgár Rossi. A szövetségi kapitány a kezdőcsapatról annyit árult el, hogy az eltiltását letöltő Sallai Roland és a gólerős Varga Barnabás szereplése erősen valószínű, hiszen mindkettőjük kihagyása nehezen lenne indokolható. „Más meccs lesz, mint az örmények elleni, jóval kevesebbet lesz nálunk a labda. Ezért hatékonyabbnak kell lennünk, és igyekszünk magasabban védekezni, mert ha folyamatosan beszorulunk, előbb-utóbb gólt kapunk – ez nem a mi mentalitásunk” – tette hozzá. Rossi szerint a portugálok szombati, Írország elleni 1–0-s győzelme csalóka lehet, mivel ellenfelük legalább harmincszor próbálkozott kapura lövéssel. „Ők mindig dominálnak, ezért ahhoz, hogy meglepetést okozzunk, nemcsak szervezett védekezésre, hanem gólra is szükségünk lesz – és persze némi szerencsére is” – mondta, megjegyezve, hogy a korábbi nagy győzelmeknél – Németország, Anglia, Szerbia ellen – a jó játék mellé mindig társult egy kis szerencse is, ami mostanában hiányzik. A csapat részéről Nego Loic úgy nyilatkozott: minden profi futballista szeret a legjobbak ellen játszani, ezért a keddi mérkőzés különleges lehetőség a válogatott számára. Loic Nego a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján az Estádio José Alvalade stadionban, Lisszabonban 2025. október 13-án. Portugália és Magyarország világbajnoki selejtezőmérkőzést játszi egymással október 14-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt. A három forduló után hibátlanul listavezető portugál és a második helyen álló magyar válogatott összecsapása kedden, közép-európai idő szerint 20.45-kor kezdődik a Sporting Lisboa otthonában, a José Alvalade Stadionban. A találkozót a szerb Srdan Jovanovic vezeti. A magyar válogatott várható kezdője (MTI):Tóth Balázs – Balogh, Orbán, Szalai Attila – Bolla, Schäfer, Tóth Alex, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga Barnabás. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share október 14, 2025 8:47 Szerző mediatica Kiemelt,Sport Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: futball, José Alvalade Stadion, labdarúgás, lisszabon, Loic Nego, magyar válogatott, Magyarország, Marco Rossi, Portugália, sajtótájékoztató, Sallai Roland, Szoboszlai Dominik, válogatott mérkőzés, Varga Barnabás, vb 2026, világbajnoki selejtező Következő hír: BudapestGO fejlesztés: repülőtéri jegy, könnyebb útvonaltervezés és “felszállok” gomb Előző hír: A kreatív rombolás elmélete Nobel-díjat ért – íme a 2025-ös díjazottak