Nem kell többet fizetni a Chelsea belépőjegyeiért


A következő szezonban sem emeli a belépőjegyek árát az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea.

Chelsea-jegyárak
A londoni klub – amely hétfőn jelentette be az árak befagyasztását – az elmúlt nyolc év alatt most hatodszor igyekszik ilyen akcióval megköszönni szurkolóinak a biztatást. Az előző idényben Bajnokok Ligáját nyert Chelsea közlése szerint nemcsak a napi belépők, hanem a bérletek, illetve az európai kupameccsekre szóló jegyek árai sem változnak. “A gazdasági helyzet mindenki számára változatlanul nehéz, mi pedig hálával tartozunk a drukkereknek azért, hogy az idei szezonban is folyamatosan jó nézőszámot tudtunk produkálni” – fogalmazott Ron Gourlay, a Chelsea ügyvezető igazgatója. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által a 2014/15-ös szezonban bevezetni tervezett úgynevezett pénzügyi fair play értelmében a veszteséggel működő klubokat akár ki is zárhatják a kontinentális versenysorozatokból. A Chelsea az elmúlt években az egyik legtöbbet költekező egyesület volt, főleg miután az orosz milliárdos, Roman Abramovics 2003-ban megvásárolta a klubot. A Chelsea jelenleg a negyedik helyen áll az angol Premier League-ben, az Európa Ligában pedig a Steaua Bucuresti ellen játszik nyolcaddöntőt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk