Neymar ezen a nyáron sem térhet vissza Barcelonába


A Le Parisien című francia napilap szerint gyakorlatilag nullára csökkent annak a valószínűsége, hogy Neymar, a Paris Saint-Germain brazil futballistája még ezen a nyáron visszatér előző csapatához, az FC Barcelonához.

A francia lap elsősorban a katalán klub nehézzé vált gazdasági helyzetével magyarázza a tranzakció idei meghiúsulását, mert egyébként mind a Barca, mind Neymar részéről megvan az igény az újabb közös folytatásra.

Neymarnak, aki 2017-ben átigazolási csúcsösszegért, 222 millió euróért került át Barcelonából a francia együtteshez, 2022 júniusában jár le szerződése a párizsiaknál. Az újság azt valószínűsíti, hogy a brazil visszaigazolásának ügyében a felek jövő nyáron juthatnak megállapodásra, és az üzlettel a koronavírus-járvány következtében szintén jelentős anyagi károkat elszenvedő PSG is jól jár, mert a Neymar leigazolásába fektetett pénzek jelentős része megtérül számára.

A 28 éves válogatott csatár a PSG-ben játszott eddigi 80 tétmeccsén 69-szer volt eredményes, s az elmúlt három évben a többi között három bajnoki címet és két francia Szuperkupát nyert együttesével.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk