Rossi: Lukács döntött, Gruber biztosított – a kapitány elárulta, miért működött a taktika


Fotó: MLSZ.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint tökéletes döntésnek bizonyult Lukács Dániel kezdőbe állítása, aki megszerezte a vezetést a magyar válogatottnak az Örményország elleni 2–0-s világbajnoki selejtezőn. Az olasz szakvezető úgy véli, a taktika is működött, csapata végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést a Puskás Arénában.

„Kezdetben mérlegeltem, hogy Molnár Rajmund vagy Lukács kezdjen, de a héten utóbbi volt jobb formában, ezért döntöttem mellette. A 4–2–3–1-es felállás is bevált, jól tartottuk a labdát, csak a befejezéseknél hiányzott a pontosság. Taktikailag telitalálat volt, mert mi irányítottuk a tempót – mikor gyorsítsunk, mikor lassítsunk” – mondta Rossi, aki hozzátette: tudatosan kerülték a magas labdákat, inkább széleken próbálták megforgatni az örmény védelmet.

A kapitány elárulta, Tóth Barna azért nem játszott, mert nincs olyan formában, mint az idény elején, és a legutóbbi, írországi meccsen sem tudott élni a lehetőséggel. A 61 éves tréner szerint a siker megérdemelt, de nem volt könnyű: „Kiszenvedett győzelem volt, de megérdemelt. A végén Gruber Zsombor góljával biztosítottuk be a három pontot. Lehetett volna simább is, ha Nagy Zsolt fejese vagy Szoboszlai ziccere bemegy.”

Rossi kiemelte, hogy az örmények jól szervezett csapatot alkotnak, és nem könnyű ellenük játszani. „Türelmesnek kellett lennünk, ilyen ellenfelek ellen nem lehet mindent az első félidőben eldönteni. A franciák is csak a második félidőben találtak be Azerbajdzsánnak” – tette hozzá.

A szünetben a szélső játék felgyorsítását és a mélységi építkezést kérte játékosaitól. Már az edzőtábor elején eldőlt, hogy a keddi portugáliai mérkőzésre más taktikával készülnek. „Próbálunk bátrabban játszani, magasabbra toljuk a védelmet, és nyomást gyakorlunk a portugálokra. Jó csapatunk van, a legjobbakat is meg tudjuk zavarni, de nem vagyunk topcsapat” – zárta gondolatait Rossi.

Az örmény szakvezető, Jegise Melikjan elismerte, hogy csapata esélyt szalasztott el: „Az első félidőben jól védekeztünk, a másodikban is a meccsterv szerint játszottunk, de a magyarok megérdemelten nyertek.”

A magyar válogatott négy ponttal a pótselejtezőt érő második helyen áll a csoportban, és kedden Lisszabonban, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként folytatja a vb-selejtezőket.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk