Sallai: Ha nem tudunk a szurkolók előtt, akkor próbálunk értük játszani


Sallai Roland, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg magyar válogatott futballistája szerint hiányoznak a szurkolók a nézőtérről, de ha már előttük nem tudnak, akkor próbálnak értük játszani.

A 22 éves szélső az M1 aktuális csatornának hétfőn azt mondta: minden játékosnak hiányzik az az atmoszféra, amelyet a drukkerek teremtenek a stadionban, mert a közönség sokszor plusz erőt tud adni a csapatnak.

“A legnagyobb öröm ugyanakkor természetesen mindannyiunk számára az volt, hogy újra tudtunk mérkőzést játszani” – jelentette ki Sallai, aki társaival együtt 1-1-es döntetlent ért el a szintén magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Lepizig vendégeként szombaton, amikor a koronavírus-járvány miatt március első felében félbeszakított Bundesliga újraindult.

“Meglátszott a két hónap kihagyás, de sikerült egy aránylag jó meccset játszanunk,

amelynek az első félideje számunkra nagyon jól alakult. A szünet után viszont a Lipcse ránk erőltette az akaratát, jó focit játszott és sok helyzete volt, úgyhogy örülünk az egy pontnak” – foglalta össze a mérkőzésen történteket Sallai, aki kezdőként 60 percet játszott, és ő kapta a találkozón az egyetlen sárga lapot.

A válogatott támadó arról is beszélt, hogy az egészségügyi és biztonsági intézkedések nagyon szigorúak, kötelező a maszkok használata és a távolságtartás, az öltözőben pedig el vannak választva egymástól a játékosok.

“Talán az volt a legfurcsább, hogy a cserejátékosok nem a kispadon foglaltak helyet,

hanem a kispad mellett kialakított részen, egymástól távolabb elhelyezett székeken, és ott is kötelezően viselni kell az arcmaszkokat” – mondta Sallai Roland.

A zárt kapus mérkőzésekkel folytatódó Bundesliga következő, hétvégi fordulójának szombati játéknapján a hetedik Freiburg a 17. Werder Brement fogadja majd, míg a negyedik RB Leipzig az ugyancsak magyar válogatott Szalai Ádámot is a soraiban tudó, 15. Mainz vendége lesz.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk