Sousa ismét Magyarországra megy: Győr-Maccabi a BL-ben


Az izraeli Maccabi Tel-Aviv lesz a magyar bajnok Győri ETO FC labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy az első találkozóra Győrben kerül sor. Az izraeli együttest két hete Paulo Sousa, a Videoton FC korábbi portugál vezetőedzője irányítja. Az első mérkőzést július 16-án vagy 17-én, a visszavágót pedig 23-án vagy 24-én játsszák. A Győrnek a csoportkörbe jutáshoz három párharcot kell sikerrel megvívnia. Paulo Sousa érkezésével biztos, hogy fog változni a játékoskeretük és a játékfelfogásuk is. Masszív csapat, amely játssza a futballt. Nem lehet más a célunk, mint a két mérkőzés alapján olyan eredményt elérni, hogy mi jussunk tovább” – idézte a magyar klub honlapja Pintér Attila vezetőedzőt. Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője hozzátette: nincsenek információik a csapat erősségét illetően, ám Paulo Sousa filozófiáját ismerik, ez pedig talán megkönnyíti a felkészülést. A BL döntőjét jövő május 24-én, Lisszabonban rendezik. A párosítások 1. forduló (július 2/3. és 9/10.): Lusitans (andorrai)-EB/Streymur (feröeri) Sirak (örmény)-Tre Penne (San Marinó-i) 2. forduló (július 16/17. és 23/24.): GYŐRI ETO FC – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) Neftcsi (azeri)-Skenderbeu (albán) Steaua Bucuresti (román)-Vardar Szkopje (macedón) Viktoria Plzen (cseh)-Zeljeznicar (bosnyák) FC Sheriff (moldovai)-FK Sutjeska (montenegrói) Birkirkara (máltai)-Maribor (szlovén) Sligo Rovers (ír)-Molde (norvég) Elfsborg (svéd)-Daugava (lett) HJK Helsinki (finn)-Nomme Kalju (észt) FK Ekranas (litván)-Hafnarfjördur (izlandi) TNS (walesi)-Legia Warszawa (lengyel) Celtic (skót)-Cliftonville (északír) Dinamo Zagreb (horvát)-CS Fola Esch (luxemburgi) BATE Boriszov (fehérorosz)-Sahtyor Karagandi (kazah) Sirak/Tre Penne- FK Partizan (szerb) Slovan Bratislava (szlovák)-Ludogorec (bolgár) Dinamo Tbiliszi (grúz)- Lusitans / EB/Streymur MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk