Suhajda Szilárd, majd Klein Dávid is visszafordult, nem jutottak fel az Everest csúcsára


Nem sikerült feljutnia a Mount Everestre Klein Dávidnak, akit megállított az időjárás 8115 méteren, és kénytelen volt elindulni lefelé. A Magyar Everest Expedíció 2017 másik tagja, Suhajda Szilárd korábban, 6500 méteren visszafordult, mivel rosszul lett, és egészségi állapota nem engedte meg, hogy továbbmenjen.

Klein Dávid csütörtökön hajnalban indult el a 7200 méter magasan lévő hármas táborból a Déli-nyeregig, amelyet 10 óra alatt ért el, onnan hat óra pihenés és némi kényszerű ott-tartózkodás után indult tovább a Mount Everest csúcsára. Az egész szezonra jellemző szélsőséges és kiszámíthatatlan időjárás 8000 méteren először várakozásra, az éjszaka folyamán a csúcsmászás során pedig a rendkívül erős szél megállásra kényszerítette Dávidot, aki – életük megóvása érdekében – a két filmes serpával együtt kb. 8115 méterről visszaereszkedett a négyes táborba, innen pedig a hajnali órákban továbbindultak alacsonyabb magasságba.

Klein Dávid eddig nyolcszor próbálkozott a világ legmagasabb hegyének megmászásával, de különböző, gyakran tőle független okok miatt még nem sikerült feljutnia a csúcsra.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk