Szurkolói különvonat indul a román – magyar vb-selejtezőre


Tizenöt vagonból álló szurkolói különvonat indul Bukarestbe a szeptemberi 6-i Románia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőre. Az utazást a Carpathian Brigade, a magyar labdarúgó-válogatott hivatalos szurkolói csoportja, valamint a valogatott.blog.hu szervezi. A szerelvénnyel maximum 1200 fő kiutaztatására van lehetőség. “Célunk, hogy a nagy rivális, Románia otthonában a lehető legnagyobb létszámban legyenek jelen a magyar szurkolók” – jelentette ki a szerdai sajtótájékoztatón Somogyi József, a Carpathian Brigade elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a túra során minden résztvevő saját maga felel majd a tetteiért. “Nem tartok rendbontástól, mert az elmúlt években több idegenbeli mérkőzésére kísértük el a válogatottat, de ilyesmire nem volt példa. Ugyanakkor elvárjuk a román hatóságoktól, hogy európai szurkolókként kezeljenek majd bennünket, mondjuk úgy, ahogy például Hollandiában tették velünk.” Kiss Péter, az egyik főszervező, aki közel egy évtizede szervez utakat a magyar labdarúgó-válogatott idegenbeli mérkőzéseire hozzátette: amennyiben ez nem így lesz, akkor ezt azonnal jelezni fogják az illetékeseknek, hiszen magyar és román kapcsolattartók is utaznak majd, akik a két labdarúgó-szövetség biztonsági bizottságát képviselik. “Ha valakivel mégis gond lesz, azt a következő állomáson leszállíttatjuk a vonatról” – mondta határozottan Kiss, aki szintén nem fél attól, hogy randalírozni fognak a vonaton kiutazó szurkolók, mert a jelentkezők harminc-negyven százalékát személyesen is ismeri, s állítása szerint inkább kisebb baráti társaságok vannak a kiutazni szándékozók között, nem pedig szurkolói csoportok. Kiss Péter tájékoztatása szerint a különvonat szeptember 5-én az esti órákban indul majd a Keleti pályaudvarról, s másnap a kora délutáni órákban érkezik meg Bukarestbe. Útközben Szolnokon, Békéscsabán és Brassóban áll meg, az utóbbi állomáson sok erdélyi magyar szurkoló száll majd fel. Eddig körülbelül ezren jelezték utazási szándékukat, és mivel 1200 fő a maximális létszám, ezért még további 100-150 fő jelentkezésére van lehetőség a szurkoloibusz.hu honlapon keresztül, ahol minden egyéb fontos információ is megtalálható az utazással kapcsolatban. Az utazás ára 17 500 forint, a meccsjegyet azonban mindenkinek ezen felül kell még beszereznie. Ezzel azonban várhatóan nem lesz gond, mert a nemzetközi előírások szerint a házigazdáknak a belépők tíz százalékát, vagyis megközelítőleg 5000 jegyet kell biztosítaniuk, s a Magyar Labdarúgó Szövetség ezekből 1200-at lefoglal a különvonattal utazóknak. topfoci

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk