Újabb szobrot emeltek Puskás Ferenc emlékére


A Kispesti Önkormányzat bronz mellszobrot avatott szerdán a Kőbánya-Kispest közlekedési csomópont előtti parkban.

ujabb-szobrot-emeltek-puskas-ferenc-emlekere
A magyar labdarúgás egyik legnagyobb egyéniségéről, Kispest díszpolgáráról készült szobrot a Kispesten született és a kerületben élő szobrász és fotóművész, Kristóf Lajos alkotta. A KÖKI-n felállított műalkotás immár a második Kispesten. Az elsőt 2008-ban a Berzsenyi Utcai Általános Iskolában – az intézmény ma már Puskás Ferenc nevét viseli – állították fel. Az ünnepségen Gajda Péter, Kispest polgármestere, és Tarnai Richárd, Kispest országgyűlési képviselője emlékezett meg Puskás Ferencről. A szoboravatáson ott volt Öcsi bácsi özvegye is, aki meghatottan mondott köszönetet a mű alkotójának, az önkormányzatnak és a kispestieknek. Külön köszöntötte a Magyar Futball Akadémia nagyszámban megjelent növendékeit. A szobrot Puskás Ferencné, Puskás Éva (Puskás Ferenc húga), Gajda Péter és Tarnai Richárd közösen leplezte le. Sok Honvéd-drukker is ott volt az ünnepségen, de jelen volt Gács Pál, a Honvéd ügyvezető igazgatója, Herceg Vince, a Magyar Futball Akadémia általános igazgatója, Gaál Richárd, a kollégium igazgatója, Kaszás Kálmán, a Honvéd sajtóreferense, Gyimesi László, a Honvéd ötszörös bajnoka, válogatott játékos, a KLTE elnöke, Farkas Bertalan űrhajós, valamint a kispesti Puskás Ferenc iskola tanárai és diákjai. Érdekesség, hogy csütörtökön is avatnak egy Puskás-szobrot, az egészalakos lesz, Óbudán, a Bécsi út és a Dereglye utca kereszteződésében. sport24

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk