Újpesti vereséggel tért vissza a DVSC kispadjára Kondás Elemér


A kiesés ellen küzdő csapatok mérkőzésén az Újpest 3-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának keddi játéknapján.

Bátran kezdett az Újpest, ennek eredményeként a 9. percben Ristevski szöglet utáni góljával vezetéshez jutott.

Budapest, 2020. június 9. A debreceni Pávkovics Bence (b), Nagy Sándor (k) és az újpesti Kire Ristevski a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott Újpest FC – Debreceni VSC mérkõzésen a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2020. június 9-én. MTI/Illyés Tibor

A jó iramú folytatásban a csapatok nyílt, de szervezett játékot vállaltak fel, és nagy helyzeteket ugyan nem dolgoztak ki a felek, de mindkét oldalon sokszor jutottak el a kapukhoz.

A második félidő elején Simon nagyszerű lövésével növelte előnyét a házigazda, amely ezt követően átadta a kezdeményezést és a területet a vendégeknek. A kapura továbbra is veszélytelen DVSC öngóllal szépített, de mielőtt lendületbe jöhetett volna, Simon csukafejessel visszaállította a kétgólos különbséget. A folytatás sok hibát és taktikai szabálytalanságot hozott, az eredmény pedig már nem változott.

Budapest, 2020. június 9. Az újpesti Jonathan Heris (b) és a debreceni Haruna Garba a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott Újpest FC – Debreceni VSC mérkõzésen a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2020. június 9-én. MTI/Illyés Tibor

Az új újpesti vezetőedző, Predrag Rogan a második mérkőzését is megnyerte, a debreceniekhez Kondás Elemér ezzel a vereséggel tért vissza a kispadra. Az Újpest tovább őrzi több mint hat éve tartó veretlenségét hazai pályán a Debrecennel szemben: három döntetlen mellett hatodszor nyert. A DVSC immár ötmeccses nyeretlenségi sorozatban van: egy döntetlen mellett negyedszer maradt alul. Vendégként a legutóbbi öt találkozóján vereséget szenvedett a debreceni gárda, amelynek hasonlóan rossz sorozata a 2000-2001-es idény óta nem volt.


OTP Bank Liga, 28. forduló: Újpest FC-Debreceni VSC 3-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Berke
gólszerzők: Ristevski (9.), Simon (48., 62.), illetve Heris (59. – öngól)
sárga lap: Perosevic (81.), illetve Habovda (76.), Tőzsér (94.)
Újpest: Banai – Pauljevic, Heris, Ristevski, Burekovic – Simon (Bacsa, 78.), Nwobodo, Szakály P. (Onovo, 66.), Perosevic (Rácz, 86.) – Zsótér (Balázs B., 66.), Novothny
Debrecen: Nagy S. – Bényei (Habovda, 64.), Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér – Bódi, Csősz (Kusnyír, 29.), Szécsi (Adeniji, a szünetben), Varga K. (Trujics, 79.) – Garba

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk