Vass Ádám kell a Kolozsvári CFR-nek


Húsz perc is elegendő volt Vass Ádámnak (24), hogy meggyőzze a CFR Cluj elnökét, számíthatnak rá. A tizenegyszeres válogatott labdarúgó hosszú sérülés után tért vissza hét végén a román első osztályban szereplő kolozsvári együttesbe – lábközépcsonttörés után. A Besztercei Gloria ellen 5-0-ra megnyert találkozón a 70. percben állt be, a CFR elnöke elégedett volt vele. – Ádám remekül teljesített, és a hosszú gyógyulási folyamat során is példás volt a hozzáállása – nyilatkozta Iuliu Muresan, a CFR elnöke. – A csapat edzője is elégedett vele, bízom benne, Vass a következő idényben kulcsemberünk lesz. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk