Vb-2018 – Nem utazhat Oroszországba a FIFA etikai bizottságának elnöke


Nem utazhat be Oroszországba Michael Garcia, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottságának elnöke. A Rosszija 24 állami hírtelevízió pénteki értesülését utóbb az orosz külügyminisztérium közleményben megerősítette. Az indoklás szerint Garcia New York déli körzetének korábbi ügyészeként támogatta a vádemelést az Egyesült Államokban tavaly “kétségbe vonható bizonyítékok alapján 25 év börtönre ítélt” Viktor But orosz fegyverkereskedővel szemben, ezért felkerült arra a listára, amely azoknak a nevét tartalmazza, akiket nem engednek be Oroszországba. Garcia kedden jelentette be, hogy meglátogatja azokat az országokat, amelyek érintettek voltak a 2018-as és a 2022-es labdarúgó-világbajnokság helyszínének kiválasztásában. Előbbi rendezését Oroszország nyerte el 2010-ben, utóbbit pedig Katar. Sajtóinformációk szerint az amerikai jogász bizonyítékokat talált arra, hogy a FIFA egyes végrehajtó bizottsági tagjainak szavazatában politikai befolyásolás játszott szerepet. A washingtoni törvényhozás tavaly december elején fogadta el a 2009-ben vizsgálati fogságban elhunyt orosz jogászról, Szergej Magnyitszkijról elnevezett törvényi záradékot, tiltakozásul a jogász bebörtönzése és börtönbeli erőszakos halála miatt. Ebben megtiltották az ügyben érintett tisztviselők beutazását az Egyesült Államokba, és elrendelték kintlévőségeik zárolását. Válaszlépésként az orosz parlament még ugyanabban a hónapban hasonló szankciókat foglalt törvénybe amerikai tisztségviselők ellen, és megtiltotta azt is, hogy amerikai állampolgárok orosz gyerekeket fogadhassanak örökbe. Az orosz listán a FIFA tisztviselőjének neve is szerepel. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk