Autóba tuszkolták a bölényborjút, rossz ötlet volt


Az amerikai Yellowstone Nemzeti Park munkatársainak el kellett elaltatniuk azt a bölényborjút, amelyet csordájától elszakítva, puszta jóhiszeműségből autóba rakott a park két látogatója, hogy biztonságos helyre vigye. A külföldi turisták május 9-én bukkantak rá az egyedül kószáló borjúra, és úgy döntöttek, hogy a park egyik épületéhez szállítják, mit sem sejtve arról, hogy az anyaállat emiatt később elutasíthatja kicsinyét. A park illetékesei szerint a borjak elszállítása azért is veszélyes vállalkozás, mert a kifejlett bölények támadásba lendülhetnek, hogy megóvják kicsinyeket. A parkőrök visszavitték a borjút oda, ahol a két látogató felvette, de többszöri próbálkozásra sem sikerült visszaterelniük a csordához.

“A borjút később elaltatták, mivel magára hagyták, és folyamatosan veszélyes helyzeteket teremtett azzal, hogy az emberek és az autók közelébe ment a kocsiút mentén” – írta közleményében a park. A Yellowstone szóvivője szerint a két látogatóra a terület vadvilágának megközelítése miatt 110 dollár pénzbüntetést szabtak ki. A park szabályzata egyértelműen kimondja, hogy az állatoktól legkevesebb 25 yard (22 méter) – a medvéktől és farkasoktól száz yard – távolságot kell tartani. A látogatók egy része azonban fittyet hány az előírásokra, amelyeket a park honlapján, a belépéskor kapott információs füzetben és a területen lévő táblákon is el lehet olvasni több nyelven. Nemrég futótűzként terjedt az interneten egy videó, amelyen egy nő megpróbál megsimogatni egy kifejlett bölényt. Néhány turista pedig hatalmas dugót okozva szelfiket készített az állatokkal. Tavaly öt látogató súlyosan megsérült, miután veszélyesen közel ment a masszív bölényekhez. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk