Betegnek nyilvánítottak egy állandóan elkésőt


Immár igazoltan késhet el mindenhonnan az a brit férfi, aki orvosi igazolást kapott arról, hogy késéseinek betegség az oka. Az 57 éves Jim Dunbar már az általános iskolába sem tudott idejében érkezni, aztán munkából, baráti találkozókról, esküvőkről, temetésekről is elkésett. Természetesen krónikus késései miatti orvosi vizsgálatáról is: a megbeszélt időpont után húsz perccel később érkezett – ami viszont csak erősítette a feltevést, hogy késéseinek oka betegség lehet. A dundee-i Ninewells Kórház orvosi véleménye szerint Dunbar agyműködési rendellenességben szenved, és ugyanaz az agyterület okozza időérzéketlenségét, mint a hiperaktivitástól szenvedők esetében a képtelenséget a tartós figyelemre. Dunbar nem tudja kellően felmérni, hogy mihez mennyi idő szükséges. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk