Caramel visszatért régi szerelméhez


Visszatért két évvel ezelőtti szerelméhez Caramel (30)! Mint a Blikk megírta, az énekes nemrég közösségi oldalára tett fel egy olyan fotót, amelyen egy akkor számunkra még ismeretlen lány kezét fogta, de mostanra kiderült, hogy ez a lány nem más, mint Szilvia (20), akiről Caramel a múlt héten csak szűkszavúan nyilatkozott.

– Köszönöm szépen, úgy érzem, végre sínre került a magánéletem. Ám ez még egy nagyon friss kapcsolat, amelyről nem akarok többet elárulni. Szeretném megtartani magamnak ezt a kis csodát – mesélte a napokban Caramel, amikor a Blikk arról kérdezte, ki az a hölgy, akinek a kezéről egy fotót töltött fel a közösségi oldalára. A félig magyar, félig vietnami származású lánnyal az énekes két évvel ezelőtt kilenc hónapig már együtt járt, akkoriban nagyon komoly szándékai is voltak vele. Az énekes akkoriban több hetilapnak is megmutatta Szilvit, sőt annyira boldog volt mellette, hogy azt állította, a leendő feleségének és gyermeke édesanyjának is el tudná képzelni az egzotikus szépségű fiatal lányt.
– Attól a pillanattól, hogy Szilvit megismertem, azt éreztem, hogy gyereket szeretnék tőle. Tudtam, hogy nagyon fiatal, még csak 18 éves, de hittem benne, hogy egy-két éven belül készen lennénk családot alapítani – mesélte 2011-ben a Megasztár egykori győztese, amikor már öt hónapja boldog volt kedvese oldalán. Ám a szerelem váratlanul véget ért, még az év decemberében szakítottak. Akkor is őszintén mesélt Caramel a különválás okairól, és hogy miért nem működött a kapcsolatuk Szilvivel. – Nem passzolunk, emberileg nem illünk össze, annyira mások vagyunk, de attól függetlenül szeretem azt, amilyen ő. Mindennap úgy ébredtem fel, hogy megpróbálom, hátha ma önmagam lehetek vele, és ő is azt nyújtja, amire nekem van szükségem – fogalmazott anno. Caramel a szakítás után hónapokig őrlődött, majd sokan azt állították, hogy Hienben is Szilvit kereste, és valójában a fájdalma elől menekült a szépséges énekesnővel folytatott kapcsolatába. Tény, hogy a két lány között sok a hasonlóság. Most azonban úgy tűnik, mégsem tudott elszakadni az egyébként modellként is dolgozó Szilvitől, hiszen a sors újra összehozta őket. Immár semmi akadálya, hogy beteljesüljön a szerelmük, hiszen a lány már elmúlt húszéves. Ha sikerül újra elmélyíteni a kapcsolatukat, akkor akár jöhet a rég áhított esküvő és a gyerekvállalás is. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk