Csobot Adél nem tud leérettségizni


Hiába szerette volna megszerezni a középiskolai végzettséget Csobot Adél, egy hiba miatt csak ősszel lesz lehetősége leérettségizni – írja a Bors. Csobot Adél Romániában tanult egészen az X-Faktor végéig, de miután karrierje Budapesthez kötötte, átjelentkezett egy budai gimnáziumba. A hivatalos procedúra azonban nem volt zökkenőmentes: az énekesnő romániai vizsgáinak honosításával akadtak problémák, így csak ősszel tud leérettségizni. “A romániai iskolámban elfelejtették, hogy egy tantárgyból nem vizsgáztattak le, ezért elhúzódott az érettségihez szükséges okiratok beszerzése” – mondta a lapnak az énekesnő. “Azóta természetesen teljesítettem a vizsgához szükséges feltételeket, de már lemaradtam az itteni beiratkozásról” – tette hozzá. hvg

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk