Elhunyt a komikus, műsorvezető


Joan Rivers egy toroksebészeti műtét után kómába esett, majd tegnap délután meghalt. Az egyik legismertebb amerikai komikus-műsorvezetőjének halálhírét lánya jelentette be. Azt írta: édesanyja legnagyobb öröme az életben az volt, hogy megnevettesse az embereket, s bár most igen nehéz ennek a kérésnek eleget tenni, valószínűleg most is azt szeretné, hogy mindenki minél hamarabb nevessen… Rivers az 1950-es években kezdte pályafutását különböző New York-i klubokban lépett fel, az áttörést a Johnny Carson vezette The Tonight Show hozta meg számára – két évtizeddel később ennek műsornak állandó meghívott vendége lett. 1986-ben Rivers kilépett ebből a show-ból, hogy producer férje javaslatára saját műsorral jelentkezzen a Fox csatornán.

A műsor azonban megbukott, Joan férje azt annyira rosszul viselte, hogy egy évvel később – 23 év házasság után – öngyilkos lett. Joan azonban nem adta fel a terveit, 1989-ben elindította a Joan Rivers show-t, amely végül teljes sikert és országos elismertséget hozott a számára. Rivers nem csak mások rovására sütött el élceket, magát sem kímélte, gyakran viccelődött azon, hogy plasztikáztatta magát. 2010-ben saját haláláról fogalmazott egy vicces Twitter-üzenetet: “Annyi plasztikai műtétem volt, hogy attól félek, ha meghalok, Isten nem ismer majd rám!” ► Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk