Eltiltotta a Himalájától a kislánya Erőss özvegyét


Nem mond le szenvedélyéről Erőss Zsolt (†45) özvegye. Sterczer Hilda (33) a két ünnep között újra nekivág a hegyeknek: az Alpokban két társával valószínűleg négyezres csúcsokat vesznek majd célba. – Tudom, hogy lesznek, akik azt mondják: a gyerekre nem gondolsz? Pedig éppen ezt teszem. Szeretnék nekik jó példát mutatni – árulta el a Blikknek Hilda. – Az én értékrendemben nem az élvezetek hajszolása a legfontosabb, hanem a természet szeretete, a mászás, és minden, ami ehhez kapcsolódik: a szabadság, a kihívás és a felfedezés öröme – folytatta az anyuka. Gerda (4) azt mondta anyukájának, hogy a Himalájára nem engedi el, pedig a jelek szerint pontosan tudja, hogy édesapja ott milyen nagy dolgokat vitt véghez. Amikor például a nyáron felmentek egy 1700 méteres alpesi csúcsra, büszkén jelentette ki: „Apa most tapsol a mennyből.” Eltiltotta a Himalájától a kislánya Erőss özvegyét

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk