Húsz kilométert gyalogolt egy alvajáró


Az ötvenéves nő a konyhaablakon kimászva vándorolt el otthonából. Másnap este találták meg.

alvajáró
A nő 53 éves férje szerda hajnalban vette észre, hogy Joy Grigg eltűnt mellőle az ágyból, és amikor észrevette, hogy a konyhaablak tárva nyitva van, rögtön tudta, hogy felesége álmában kezdett el sétálni – jelentette a brit sajtó. A nő ugyanis januárban már egyszer elsétált az Anglia délnyugati részén található otthonából, miközben aludt. Akkor nyolc kilométert tett meg, mire felébresztette mobiltelefonja, amit családtagjai kétségbeesetten hívtak. Az előző héten eltűnt kétgyerekes anya most jóval távolabb jutott. A beszámolók szerint Grigg majdnem húsz kilométert gyalogolt álmában, mire csütörtök este egy gazda egy sövény mellett rátalált. Az esetről szóló beszámolókban arról nem írnak, hogy a nő még mindig aludt-e. A nőt kórházba szállították, állapotáról nem közöltek információt – írta a BBC. para

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk