Így néznénk ki, ha az autóbalesetek túlélésére fejlődtünk volna


Graham nem egy vonzó teremtés, arra azonban nagyon is alkalmas, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos közlekedésre.

Az autók biztonsági berendezései hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évtizedekben, ennek ellenére még mindig nagyon sokan szenvednek végzetes kimenetelű baleseteket. Nem egy elrettentő, felzaklató kampány látott már napvilágot az emberiség megnevelésére, de Graham a maga szürreális valóságosságával talán az összesen túltesz.

Graham egy különleges kampány végterméke, amely során egy művész, egy baleseti sebész, illtetve egy közlekedési szakember próbálta közösen megálmodni, hogy milyen lenne az ember, ha az emberi evolúció során a balesetek túlélése lett volna a szempont. A kezdeményezés az ausztrál TAC-tól, azaz a helyi Közlekedési Balesetei Bizottságtól ered, akikhez egyébként a hatásos Toward Zero program is köthető.

A szervezet vezetője, Joe Calafiore szerint „az ember könnyedén túléli, ha teljes erővel nekifut egy falnak, de ha egymással ütköző járműben ül, akkor a sebesség és a közben fellépő erőhatások is jelentősen nagyobbak, amelyek esetében már sokkal kisebbek a túlélési esélyek.

Az autók sokkal gyorsabban fejlődtek az embereknél, ezért Graham arra tanít meg bennünket, hogy miként tudnánk még többet javítani a közlekedési rendszereken.

A szakemberek szerint az autóbalesetek során a fej van a legnagyobb veszélyben, ami akkor is így van, ha aktív védelem működik a járműben. Egy ütközéskor a koponya óriási sebességgel lendül előre, és amikor azt megfékezi valami, az agy lendül tovább, nekicsapódik a homlok résznek, majd szinte ugyanabban a pillanatban pattan is vissza. Az összes többi végtagot, szervet ehhez hasonló hatások érik, amely során törik, zúzódik, roppan is renden minden, kivéve, ha olyanok lennénk, mint Graham.

De nem vagyunk és pontosan ez az üzenete a kampánynak is. Az emberi test képtelen védekezni egy nagy erejű ütközés ellen, nem erre vagyunk kitalálva, így az marad, hogy odafigyelünk egymásra, megfelelő sebességet választunk, bekapcsoljuk a biztonsági övet, nem toljuk az sms-t vezetés közben és akkor is nyugodtak maradunk, ha bevág elénk az az idióta. Megéri!

24.hu

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk