Irodaház a Star Trek-űrhajóban


Kína egyik milliárdosa, a Star Trek nagy rajongója cégbirodalmának központját az amerikai tudományos-fantasztikus televíziós filmsorozatból jól ismert Enterprise űrhajó formájában építtette meg. Liu Tö-csien, az online játékok fejlesztésével foglalkozó NetDragon Websoft alapító vállalkozója – a világon eddig egyetlenként – a CBS amerikai televíziótársaságtól vásárolt engedélyt a hatalmas építmény “filmhű” kivitelezésére – számolt be a South China Morning post című lap egy helyi újságra hivatkozva. Az építkezések a délkelet-kínai Ficsien tartomány székhelyén, Fucsouban 2010 végén kezdődtek és tavaly októberben fejeződtek be. A körülbelül három futballpályányi területen elhelyezkedő másolat Liunak egymilliárd jüanjába (45,5 milliárd forint) került.

Az épület beltéri kialakítása és felszerelése is futurisztikus jegyeket hordoz. A harmadik emeletről a földszintre fémcsúszda vezet, az egyes munkaterületek között automatikus tolókapukon átjutva közlekedhetnek a dolgozók. A 43 éves Liu a kínai internetjátékok piacának egyik meghatározó szereplője, 2013-ban a Forbes magazin kínai gazdagokat számba vevő listáján a 320. helyen végzett. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk