Kállay-Saunders jogerősen is ártatlan


Négy évvel a Szentlélek téri verekedést követően, Kállay-Saunders András büntető pere végleg lezárult.

– Pontosan az történt, amire számítottam, az ügyészség is belátta, hogy fellebbezésük nem vezethet eredményre, így azt visszavonták, tehát, a felmentés jogerős. Másodfokú tárgyalásra nem kerül sor – közölte dr. Magyar György, az énekes ügyvédje, és azt is tolmácsolta, hogy védence megkönnyebbült, amikor erről értesült.

Ahogy azt korábban megírtuk, az ügyészség súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolta a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál 5. helyezettjét, aki 2013. május 19-én megtámadott barátját, Ábelt segítette. A verekedésben egy ikerpár arc-, és orrcsonttörést, illetve agylebenyzúzódást szenvedett, és ezért Saunderstől 3 millió forintos kártérítést követeltek. Saunders végig ugyanúgy vallott az ügyről a bíróságon, míg a másik fél története gyakran változott.

Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk!