Lagzi Lajcsi Fradi-játékostól szerette el Bogit


Vajtó Lajosnak köszönheti Lajcsi, hogy megismerte feleségét, Bogit, aki számára a nagybetűs nő, akitől öt gyereket akart, de az apás szülést sohasem vállalta. Boglárka néhány évig Indiában élt édesanyjával, aki egyedül nevelte, aztán dolgozott Spanyolországban is, nyelveket beszélő, talpraesett asszony. Amikor Lajcsival megismerkedett, éppen a Citadella szórakozóhelyének egyik vezetője volt, ahol Lajcsi és Vajtó együtt mulattak a Lajos-napi bulin.

– Igyekeztem lebeszélni őt: ez egy komoly nő, nem neked való, de Lajcsi ragaszkodott hozzá, hogy bemutassam neki Bogit. Humorával levette lábáról, pedig a Fradi egyik focistájával, sporttársammal járt előtte Bogi. Azóta is mondogatják, ha én nem vagyok, a három gyönyörű gyerekük sincsen. Bogi érzékeny, de rendkívül erős nő, aki mindig önálló maradt, és saját vállalkozásában dolgozott, függetlenül Lajcsitól. Nem akart madárka lenni soha az aranykalitkában – mondta a Blikknek Vajtó Lajos. ► Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk