Megint lefújta a lagzit Jennifer Aniston


Tizennyolc hónap telt már el azóta, hogy Justin Theroux feltette a nagy kérdést Jennifer Anistonnak, ám még mindig nem sikerült összekötniük az életüket. Sőt, egyre lazább megint köztük a kapcsolat. Ugyanis – akárcsak a tavalyi nyár közepén – Justin ismét New Yorkban él, Jennifer pedig a Los Angeles-i házukban. Most pedig már körülbelül ötven napja nem is látták egymást, és jó ideig nem is fogják. Justin ugyanis a Leftovers című sorozatot forgatja, így nem igazán tud utazgatni. Aniston viszont annyira utálja a Nagy Almát, hogy akkor teszi csak be a városba a lábát, ha fizetnek neki érte. Justin meg párja 45. születésnapja miatt nem utazott Los Angelesbe, így nélküle zajlott az ünneplés. Ezek után nem is csoda, ha megint lefújták a lagzit határozatlan időre. Nem foglalkoznak az előkészületekkel, és semmilyen későbbi időpontot nem tűztek ki. Tovább…

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk