Milliókat kaszáltak a sztárok


Sebestyén Balázs új vetélkedő műsora, a Négyen négy ellen hétfőn startolt az RTL Klub esti Híradója után. Az első héten több sztár is milliókat vihetett haza. Tóth Gabi csapata nemcsak a végjátékig jutott, hanem elvitte a két és fél millió forintos napi nyereményt is. Kedden Gabiék kihívója Nagy Feró vidám családi csapata volt. Igazi X-Faktoros mentorpárbajt láthattunk, ahol a Beatrice frontembere győzelmet aratott a popdíva családja felett. Hiába azonban lelkesedésük, és igyekezetük, a végjátékban nem sikerült bezsebelni a napi nyereményt. Szerdán újra Feróéknak kedvezett a csillagok állása, sok lehetőséget nem adtak Kerekes József színművész csapatának a megszólalásra. A végjátékban már rutinosabban válaszoltak a kérdésekre, Feró átadta a fiataloknak a lehetőséget. Jó döntés volt, két és fél millió forinttal térhettek haza. A csütörtöki adásban az Istenes családé volt a főszerep, csak úgy röpdöstek a csipkelődések, szóviccek. Sokan várták ezt az összecsapást, hiszen előre sejthető volt, ha Sebestyén Balázs vendégül látja Istenes Bencééket, akkor szem nem marad majd szárazon. Így is történt, de a sok nevetés mellett is ügyesen koncentráltak magára a játékra, és Bencéék nem csak a végjátékba jutottak, de elvitték a napi nyereményt is. Tovább…

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk