Mit keresett az RTL Klub műsorvezetője a TV2-nél?


Az RTL Klub egykori műsorvezetője már régóta nem szerepelt a legnagyobb kereskedelmi csatornák képernyőjén – legutóbb azzal került a címlapokra, hogy részegen elaludt vezetés közben a sztrádán –, azonban most úgy tűnik, megtörik a jég, ugyanis tegnap a TV2 székházában látták, amint szívélyesen cseveg az ott dolgozókkal. – Nóci csütörtök délelőtt a TV2 területén tűnt fel, ami meg is lepett, ugyanis korábban a konkurens csatorna munkatársa volt. Jó fél órát időzhetett, majd a szerkesztőkkel beszélgetett. Úgy tűnt, nagyon jó hangulatban volt, talán egy új munka lehet kilátásban – mesélte a Blikk informátora. A lap megkérdezte Nócit is arról, hogy miért látogatott el a csatornához, aki nevetve elismerte, hogy igaz, jelenleg csak egy adás erejéig, de újra képernyőre kerül. – Valóban bent jártam a csatornánál, ugyanis a Több mint testőr című műsor vendég-műsorvezetője leszek. Ez egyszeri alkalom, mindössze két napot forgattam. Jelenleg nincs szó arról, hogy hosszabb távra terveznének velem, de mindig örömmel állok az új feladatok elé, hiszen szeretem a változatosságot – mondta a Blikknek Nóci. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk