Mónika: ha tévézek, tök jó, ha nem, az is tök jó


Erdélyi Mónikának hiányzik a tévézés, meg nem is. A műsorvezető, aki 2010-ig a Mónika show házigazdája volt, aztán dolgozott a csatorna reggeli műsorában is, legutóbb pedig a Nagy Duettben lehetett látni, mindig abban a helyzetben találja fel magát, amilyenbe éppen van. Ha tévézik, az tök jó, ha nem, az is tök jó, mert csinál helyette valami mást. Most is készül bizonyos dolgokra, de ezekről nem mondhat többet. “Lehet köze projektnek a médiához, de ha nem lesz, az sem baj. Boldogulni kell média nélkül is. Annyira sokszínű és olyan szép az élet a média nélkül is” – mondja a műsorvezetői, aki nemrég cukrász végzettséget is szerzett. Erdélyi Mónika szerint egyébként olyan, hogy kudarc, nem létezik. “Maximum arról lehet beszélni, hogy egy terv nem jött, de majd bejön akkor egy másik. Én sose élem meg kudarcként, ha valami nem jön össze. Ez az életnek abszolút természetes velejárója.” A műsorvezető azt mondja, hogy ha valakit nyomaszt valami, az olyan mintha megevett volna egy kiló krumplit, és az nyomja a gyomrát. Azt pedig valahogy ki kell adnia. Ezért ha őt nyomasztja valami, azt is ki kell adnia. “Ez ilyen egyszerű.” Erdélyi abban hisz azért, hogy alapvetően minden úgy jó, ahogy van. Tovább…

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk