Nkuya Soniától elveszik a kislányát. „A gyermeket éppen ugyanúgy kell kezelni, akár egy laptopot vagy autót“


Jogerősen „kiutasították” az országból Nkuya Sonia kétéves kislányát. Mindezt gyermekelhelyezési pere első tárgyalásán tudta meg az énekesnő. A kétéves Annabella útlevelét ugyanis az édesapa magánál tartotta. Sonia gyermekelhelyezési pert, a külföldön szakácsként dolgozó apa pedig egy kiadatási eljárást indított. Első fokon ez utóbbit Sonia nyerte, aztán jött a jogerős végzés, a hideg zuhany. – A gyermekelhelyezési ügy perében a bíró közölte, megszünteti az eljárást. Az ok: időközben másodfokon úgy határozott a törvényszék egy hágai egyezményre hivatkozva, hogy a kislányomnak Angliában kell lennie – mesélte Sonia a könnyeit nyelve a Frizbi felvételén. – Amióta megszületett, én vagyok vele. Magyar állampolgár ő is, az apja is, én is, mégis „kiutasítja” a magyar bíróság az országból. Nem az apának ítélték, csak arról döntöttek, Angliában kell lennie. De én nem tudok kimenni vele, itt van munkám, egzisztenciám, és a lányomnak itt van az otthona, az édesanyja, a nagymamája, mindenkije – magyarázta a Megasztár 4. felfedezettje Hajdú Péternek. A törvényszék azért ítélhetett így, mert útlevél híján a kislánynak sem bejelentett lakcíme, sem orvosi ellátása, így óvodája sem lehetett. Az édesapa pedig Sonia szerint nem volt partner abban, hogy gyermeke biztonságban legyen. Ami számára a legelképesztőbb: a törvényszéki határozat értelmében a gyermeket éppen ugyanúgy kell kezelni, akár egy laptopot vagy autót. Tovább…

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk