|
Végleges a Félsziget koncertprogramja
Véglegesítették az augusztus 26-29-e között Marosvásárhelyen zajló Félsziget Fesztivál zenei programját.
Csütörtökön a Weekend Main Stage színpadának programját a Therapy? 23 órakor kezdődő koncertje zárja. Az északír Therapy? zenekar az utóbbi húsz év egyik nagy túlélője. Az Andy Cairns által vezetett, punkos beütésű alternatív metált játszó trió 1993-ban robbant be a köztudatba a Screamager című dallal, amelyet a következő két évben a hatalmas sikereket arató Troublegum és Infernal Love lemezekkel fejeltek meg. Ezekről két dal, a Nowhere és a Diane egyértelműen a kilencvenes évek nagyágyúi közé emelte a zenekart, amit a Kerrang! rocklap legjobb lemezért járó díja, illetve a Mercury és az MTV European Music Awards díjaira való jelölések is alátámasztanak. Augusztus 26-án a Félszigeten is megbizonyosodhatunk, hogy nem felejtették el, ami a kilencvenes években olyan naggyá tette őket.
Szintén az első nap programját egészíti ki Ganxsta Zolee és a Kartel. A magyar rap nehézfiúi a Kiss Terasz főműsoridős előadói lesznek, a 22.30-kor kezdődő koncert után pedig az elektronikus műfajok veszik át az irányítást. A korábban már bejelentett Sub Focus előtt Chris.SU melegít be, majd ő gondoskodik arról is, hogy a parti ne érjen véget hajnalig. Chris.SU- nak köszönhető, hogy Magyarország felkerült a drum and bass világtérképére, így garantált, hogy szettje maradandó élményt szerez majd a műfaj rajongóinak.
Az igazi partiarcok tudják, hogy pénteken vannak a legnagyobb bulik. Így a Félsziget is megplusszolta az underground elektronikus zenét kedvelők számára ezt az éjszakát egy újabb nemzetközi produkcióval: nem is egy, hanem két nemzetközi DJ lép színpadra a Kiss Teraszon a dubstep-óriás Nero után, hogy a drum and bass- rajongók is megkapják napi adagjukat. Ők Dom&Roland, Klute & Stamina MC.
A Dom&Roland név nem egy duót, hanem a brit Dominic Angast takarja, aki első samplerét tisztelte meg azzal, hogy partnerévé emelte. Dom 1994-ben szerezte be ezt a samplert, erre cserélve le korábbi hangszerét, a zongorát. Nem kis váltás egy tinédzser számára, de Dom tudta, mit akar. Azóta is az egyediségre, az új hangzások felfedezésére törekszik, és ez tette a drum and bass szcéna egyik kiemelkedő egyéniségévé.
Funky, intelligens, súlyos, mély és durva – ezek a jelzők mind ráaggathatók Klute szettjeire. A mindig izgalmas hangminták mestere a kilencvenes évek közepén mutatkozott be a nagyközönségnek, és hamarosan a műfaj élvonalában találta magát, ahonnan azóta sem volt hajlandó távozni. Arról, hogy pénteken mindenki bírja tartani a ritmust napkeltéig a két lemezlovas back2back szettjén, Stamina MC gondoskodik a Félszigeten.
A Nero és Domék szettjei előtt és után a magyarországi Mastif kap lehetőséget a hangulat fokozására, és ebben a román MC Agent is segítségére lesz.
A fesztivál utolsó napján a Kiss Teraszon DJ Madd és Statik kap hasonló lehetőséget.
Félsziget | Sajtóiroda
2010. augusztus 10., kedd , 09:12:26
|