Taggelt bejegyzések: tech

Megszűnik a közmédia csatornáinak hagyományos felbontású, műholdas sugárzása

Június 30-án megszűnik a közmédia televíziós csatornáinak hagyományos felbontású (SD), műholdas sugárzása. Akik egyéni műholdvevővel rendelkeznek és nem fizetnek valamilyen szolgáltatónak a televíziós csatornákért, át kell állniuk a már évek óta elérhető, nagyfelbontású (HD) adásra. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tájékoztatása szerint június 30-án megszűnik az M1, M2, Duna és Duna World tévécsatornák hagyományos

A mobiltelefon- és twitter-adatok alapján megbecsülhető a tömeg nagysága

A digitális eszközökhöz “rendelt” földrajzi helymeghatározó rendszer (geotagging) segítségével viszonylag pontosan és gyorsan megbecsülhető egy tömeg nagysága – erre a következtetésre jutottak a Warwicki Egyetem tudósai, akik eredményeiket a Royal Society Open Science folyóirat legújabb számában tették közzé A tudósok két hónapon keresztül végeztek vizsgálatokat két olyan milanói helyszínen, ahol ismert volt a látogatók száma:

Végre kiderült: ezért nincs microSD bővítési lehetőség sok csúcstelefonban

Az okostelefonok belső tárhelye korlátos, éppen ezért sok gyártó tesz microSD kártyás bővítési lehetőséget is az eszközében. Vannak viszont, akik kifejezetten elutasítják ezt. Az androidos telefonok többségében megtalálható a microSD kártyás bővítés lehetősége, s ezt sokszor előnyként emlegetik az iOS világgal szemben. Azonban nem minden androidos eszköz ilyen, így például – nem kis meglepetésre –


Milyen idősnek néz ki? Ez az oldal egyetlen fotó alapján megmondja

A nemzetközi és a magyar netet is ellepték a fotók, rengetegen próbálják ki a Microsoft új algoritmusát, amely egy fotó alapján megbecsüli az életkorunkat. A How Old Do I Look?, azaz Milyen idősnek nézek ki? című oldal, amely mögött a Microsoft arcfelismerő algoritmusa dolgozik. A használata egyszerű: a “Use your own photo” gombbal fel kell

Tíz másodperc alatt tölti fel telepeit egy kínai elektromos autóbusz

Telepeit tíz másodperc alatt teljesen feltöltő elektromos autóbuszt mutatott be a kínai Zhuzhou Electric Locomotive vállalat, a nagysebességű vasúti szerelvényeket gyártó CSR leányvállalata – közölte a kínai Hszinhua hírügynökség. Az autóbusz az utasok fel- és leszállása közben, a megállókban tölti fel telepeit és minden egyes feltöltéssel legalább öt kilométert képes megtenni. A technológia a hagyományos

Mobil tévét indított el a Viasat északon

A Viasat Sweden elindította tesztjelleggel a TV To Go nevű szolgáltatást, amelynek előfizetői élőben tévézhetnek közvetlenül a táblagépükön. Egy kiválasztott csoport kezdi meg a szolgáltatás használatát az elkövetkező néhány hétben, majd folyamatosan adják a visszajelzéseket a tapasztalataikról – áll a Broadband TV News-on. Ha minden jól megy, a tesztidőszak után élesben is elindítják a TV


Már 50 éve előrelátták a számítástechnika robbanásszerű fejlődését

Az idén április 19-én ötvenéves Gordon E. Moore tézise, a Moore-törvény, amely szerint a számítógépek adatfeldolgozási sebessége, valamint a chipekbe építhető alkatrészek száma exponenciálisan nő, vagyis minden második évben megduplázódik. Az Intel chipgyártó cég társalapítója 1965-ben azt mondta, hogy 10 éven belül egy integrált áramkör már 65 ezer alkatrészt fog tartalmazni, továbbá ezen áramkörök fejlődése

Az ingyenes mobilapp a legdrágább

Amit eddig csak saccolni és sejteni lehetett, azt most pontosan kiszámolták. Májusban nyújtják be a tanulmányt az International Conference on Software Engineeringen, melynek társszerzője William Halfond, együttműködésben a Rochester Institute of Technology és a Queen University kutatóival. Halfond és társai kimutatták, hogy szemben a hirdetések nélküli applikációkkal, a reklámokkal terhelt alkalmazások átlagosan 16 százalékkal több

Nagy nevekkel tör előre a Netflix

A Netflix online műsorszóró egyre nagyobb hangsúlyt fektet a saját tartalom szolgáltatására is: most játékfilmet rendelt Ricky Gervais brit filmsztártól. A jövőre a közönség elé kerülő Special Correspondents című szatirikus filmet Gervais írja és rendezi. A megállapodást hétfőn hozták nyilvánosságra. A produkcióban Eric Bana rádióst alakít, aki New Yorkból küldözget hamis háborús tudósításokat. Gervais maga


Adatokat gyűjt mindenkiről a Facebook

Csak óvatosan a Facebookkal! – erre hívják fel a figyelmet a szakemberek. Egy nemrégiben készített tanulmányból kiderül, hogy a közösségi oldal adatokat gyűjt még azokról is, akik nem is rendelkeznek felhasználói fiókkal. A Facebook azokat is követni tudja, akik nem tagjai, vagyis a nem regisztrált internetezők is megfigyelhetők – erre jutottak egy közelmúltban készített belga