Taggelt bejegyzések: tech

A rendes ember: „Indulok Auschwitzba. Csókollak”

Előkerült Heinrich Himmler náci vezetőnek, a holokauszt fő szervezőjének több száz magánlevele, fényképe és egyéb személyes dokumentuma. Az Izraelben felbukkant anyagról a Die Welt című német lap nyolcrészes sorozatot indított vasárnap. A nagyjából 700 levélből, képeslapból, feljegyzésből és más dokumentumból, például receptekből álló gyűjteményről az tudható biztosan, hogy a második világháború végén Heinrich Himmler bajorországi

Zseniális FOTÓ Ezért ne mobilozzon vezetés közben

A Nissan egy remek ötleten alapuló, nem durva, de határozott plakáttal üzeni: ne nyomkodjuk telefonunkat vezetés közben. Egy néhány évvel ezelőtti tanulmány szerint sokkal veszélyesebb sms-ezni a volánnál, mint alkohol vagy drog hatása alatt vezetni, mert míg az ittas sofőrök reakcióideje 12 százalékkal, a füvet fogyasztóké pedig 21 százalékkal esett vissza, az sms-ezőké 35 százalékkal

Nem látott még ilyen pontos órát a világ

Állításuk szerint a világ eddigi legpontosabb óráját készítették el amerikai tudósok: a stronciummal működő atomóra ötmilliárd év alatt mindössze egyetlen másodpercet késik, ezzel kétszer olyan pontos, mint az eddigi rekordtartó. Az alkáliföldfémek közé tartozó stronciummal működő óra az amerikai szabványügyi hivatal (NIST) és a Coloradói Egyetem kutatóinak közös fejlesztése, amelyről a Nature című tudományos folyóirat


Közkívánatra újra Windows 7 a HP-nál

Meglepő lépésre szánta rá magát a HP, felhasználóknak kiküldött hírlevelében és weboldalán is Windows 7-es kampányt futtat gyártó, amelyben jelentős árengedményt ígér a vásárlóknak, ha számítógépüket a Microsoft korábbi operációs rendszerével kérik. Tudomásunk szerint jelenleg a Microsoft-partner PC-gyártók között a HP az egyetlen, amely aktívan hirdeti a végfelhasználók számára a Windows 7-et, mások már az

Valóságshow lesz a Marson

Gigászi valóságshow keretében népesítheti be a Marsot az a többtucatnyi kiválasztott, amely négyfős csoportokban, mintegy hét hónapos űrutazás után, 2023. áprilisában kezdi majd meg az új világ kiépítését a vörös bolygón. A Marsra telepített kutató- és lakóegységeket centiről centire bekamerázzák, így a Földről elszármazott fajtársainkat úgy figyelhetjük majd, mint a ValóVilág lakóit – azzal a

Végre eltűnik a Facebookról az egyik legidegesítőbb dolog

Április 9-én eltűnnek a Facebookról a támogatott történetek névre fordítható sponsored stories jellegű hirdetések. Azokról a posztokról van szó, melyekben például miután egy barátunk bejelentkezett egy gyorsétterembe vagy egyszerűen csak lájkolta egy bank oldalát, és a közösségi oldal ezt a tevékenységet – az étterem/bank által fizetett díjak ellenében – hirdetésként folyamatosan a szemünk előtt tartotta


A Kárpát-medence bronzkori ásatásait összegző könyv és konferencia

Átmenetek a bronzkorba (Transitions to the Bronze Age) címmel hét ország tudósainak 13 tanulmányát tartalmazza az a kötet, amely a 2010-es hágai Európai Régészeti Konferencia bronzkori szekciójának előadásait foglalja össze és kedden mutatják be az MTA BTK Régészeti Intézetében konferencia keretében. A könyvben – amelyet az Archaeolingua Kiadó gondozott – angol, magyar, lengyel, ukrán, német,

Magyar találmány az első román számítógép

A harminc évvel ezelőtt többnyire erdélyi magyar szakemberek által kifejlesztett első romániai személyi számítógép megalkotására emlékeztek egy konferencia keretében Kolozsváron. A PRAE 1000 személyi számítógépet 1983 novemberében a Kolozsvári Számítástechnikai Intézetben fejlesztette ki a Patrubány Miklós mérnök vezette kutatócsoport. Az aktatáska méretű gép televízióval és kazettás magnóval összekötve működött, a tévé képernyője monitorként, a kazettás

Filmet tölt le uTorrenttel? Nagy büntetések!

Több mint 300 lengyel internetezőnek küldött fizetési felszólítást engedély nélküli filmletöltés miatt egy szerzői jogok védelmével foglalkozó német cég egy lengyel producer megbízásából. A Fekete csütörtök című filmet Antoni Krauze rendezte, és 2011 februárjában kezdték vetíteni a lengyel mozikban. Szinte dokumentarista hűséggel mutatja be az 1970-es lengyel tengermelléki munkásfelkelést. A Baseprotect német cég az IP-címek


Megérkezett a világ első dupla képernyős okostelefonja

A világon először Oroszországban kifejlesztett dupla képernyős okostelefont szerdán kezdték árulni; a készülék, a YotaPhone, a Yota Devices nevű orosz cég terméke, a világbemutatót pedig Moszkvában tartották. Szergej Csemezov, a Rosztyeh orosz állami cég vezetője elmondta, hogy az okostelefon száz százalékosan orosz fejlesztés, bár azt egyelőre Szingapúrban szerelik össze külföldi alkatrészekből. A készülék öt, egyenként