Magyar találmány az első román számítógép


A harminc évvel ezelőtt többnyire erdélyi magyar szakemberek által kifejlesztett első romániai személyi számítógép megalkotására emlékeztek egy konferencia keretében Kolozsváron. A PRAE 1000 személyi számítógépet 1983 novemberében a Kolozsvári Számítástechnikai Intézetben fejlesztette ki a Patrubány Miklós mérnök vezette kutatócsoport. Az aktatáska méretű gép televízióval és kazettás magnóval összekötve működött, a tévé képernyője monitorként, a kazettás magnó memóriaegységként szolgált. A kolozsvári csoport egy évvel megelőzte a hasonló fejlesztésen dolgozó konkurens bukaresti csoportot. Patrubány Miklós a közmédiának a pénteki esemény után elmondta, hogy a számítógép nevét Szentkuthy Miklós azonos című regénye inspirálta. A latin prae szó nyitányt jelent. “Tisztában voltunk vele, hogy földcsuszamlásszerű változás fog bekövetkezni azzal, hogy kihozzuk a fehérköpenyes emberek világából a számítógépeket és behozzuk az emberek otthonába” – magyarázta Patrubány Miklós, aki jelenleg a Magyarok Világszövetségének az elnöke. Hozzátette, akkori elképzelésüket az idő igazolta. Amint a konferencián elhangzott, ma már egy egyszerű mobiltelefon is sokkal többet tud, mint az akkori személyi számítógép. Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Szenátusának elnöke elmondta, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika tanszékén a gép matematikai alkalmazására írtak programcsomagot. “A PRAE 1000 rendkívül gyors számítógépnek bizonyult, de a politika úgy döntött, hogy nem kezdik el a sorozatgyártását” – idézte fel a matematikus. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk