Csemer Boglárka „Boggie“ a Wars For Nothingról: „Ez egy olyan dal, amely abszolút nem trendi“


“Szerintem ma este bebizonyosodott, hogy az emberek szeretik az ilyen típusú zenét is” – mondta az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóversenyének nyertese. Csemer Boglárka „Boggie“ örvendetesnek nevezte, hogy van igény az ilyen produkciókra. Terveiről is beszélt, miközben a tiszteletére szervezett ünnepségre tartott. „Sajnos, nem emlékszem“ – válaszolta mosolyogva A Dal 2015 nyertese, Csemer Boglárka arra a kérdésre, milyen fogadásra tart éppen – az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóversenyének nyertese arra az ünnepségre indult, amelyet a tiszteletére szerveztek, eközben filmezték és kérdezték a rendezvény hivatalos honlapjának szerkesztői. „Győztél, és ünnepelni fogunk. Elhiszed, hogy győztél?“ – hangzott a kérdés. „El“ – jött „Boggie“ nevetős válasza. Terveit illetően azt mondta: „Szeretnék pihenni, együtt lenni a családommal végre-valahára, és nagyon szeretném megköszönni annak a sok embernek, aki szavazott rám, és annak a fantasztikus stábnak, amely körülvesz.“

A Wars For Nothingról már az ünnepségen beszélt. Úgy fogalmazott: „Ez egy olyan dal, amely abszolút nem trendi, és nem a mai divatot követi. Szerintem ma este bebizonyosodott, hogy az emberek szeretik az ilyen típusú zenét is.“
„Remélem, hogy jövőre még több ilyen egyedi, érdekes produkció állhat színpadra“ – tette hozzá. A magyarországi közmédia negyedik alkalommal szervezte meg A Dalt, amely igen népszerűnek bizonyult a tévénézők körében. A döntőbe jutott négy előadóra (Szabó Ádám, Mujahid Zoli, a Spoon és Boggie) összesen 145 ezer szavazat érkezett, csaknem másfélszer annyi, mint egy évvel ezelőtt, 2014-ben, amikor Kállay-Saunders András nyert. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk!