Európai turnéra indul a Tankcsapda


December 28-ai, évzáró bulija után kb. fél évig nem lép fel Magyarországon az együttes. A jövő évi 25 éves jubileum alkalmából ugyanis európai körutat terveznek, a környező országokban és Svájcban, Németországban is fellépnek majd. A Tankcsapda frontembere, Lukács László emlékeztetett, március óta járják az országot a Rockmaffia elnevezésű turnéval, amelynek a lezárása a december 28-i koncert a debreceni Főnix Csarnokban. “Úgy gondoltuk, bőven kaphattak az idén belőlünk a rajongók” – magyarázta a Blikknek adott interjúban. “Nyár elején, a fesztiválok kezdetével már láthatnak majd a rajongók minket színpadon, igazán nagy bulival viszont a születésnapunkra készülünk” – tette hozzá. A 25 éves jubileum október 14-én lesz, és az ünneplés mikéntjét illetően rengeteg ötletük van. “Egyelő­re úgy néz ki, hogy nem csupán egy, hanem több koncertet is adunk ennek alkalmából. Természetesen új lemezzel is készülünk, amit szintén őszre tervezünk” – mondta Lukács László. Európai turnéra indul a Tankcsapda

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk