Eurovíziós Dalfesztivál: ByeAlex a döntőben + videó


Bejutott a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába csütörtökön este a svédországi Malmőben.

ByeAlex a malmői verseny második elődöntőjében a 17 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a szombati 26-os döntő résztvevője. A magyar énekes magabiztos, hibátlan produkciót nyújtott, amely a teltházas Malmö Arenában is tetszést aratott. Az M1-en a helyszínről élőben közvetített elődöntőben ByeAlex tizenkettedikként lépett színpadra, és jól, tisztán énekelt (a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene előre rögzített felvételről megy). Előadását a testvére, Amiizmus által készített háttérgrafikák kísérték, ByeAlex fekete bőrfelsőben és szürke sapkában énekelt, mögötte Wéber Helga vokálozott, mellette Kővágó Dániel gitáros volt a színpadon. A Kedvesem című dal szövege – ahogy azt korábban az MTI-nek ByeAlex elmondta – egy életében megtörtént szituációról szól, abból az időből, amikor elhagyatottan élte mindennapjait. Az elhangzott változat egy remix, amelyet az eredeti sávokra Zoohacker (Palásti Kovács Zoltán) készített. A tíz döntőbe jutott produkció listája nagyjából megegyezett a fogadóirodák többsége által favorizált tíz országgal, bár ByeAlexet kevesen várták a döntőbe. Szintén bekerült a fináléba az örmény Dorians, a román Cezar, az azeri Farid Mammadov, a finn Krista Siegfrids, a máltai Gianluca, az izlandi Eythor Ingi, a görög Koza Mosztra és Agaton Jakovidisz, a végső esélyesek között is emlegetett norvég Margaret Berger (dalának címe: I Feed You My Love), illetve a grúz duó, Nodi Tatisvili és Sophie Gelovani. A teltházas Malmö Arenában látványos showműsor foglalta keretbe a 17 dalt. A nemzeti zászlókat lobogtató rajongók a sajtóközpontban is remek hangulatot teremtettek. Meghívott vendégként jelen volt a svájci Lys Assia, aki 1956-ban az első Eurovíziós Dalfesztivál nyertese volt Refrain című dalával. A csütörtöki 17 elődöntősből a tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt az érintett országok (valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Franciaország, Németország és Spanyolország) részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még szerdán este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak sms-eket küldve. A kettő kombinációja adta ki a tíz továbbjutót; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre. A korábbi, keddi első elődöntőből a dán Emmelie de Forest, az orosz Gyina Garipova, az ukrán Zlata Ohnevics, a moldovai Aliona Moon, a litván Andrius Pojavis, a holland Anouk, az ír Ryan Dolan, a fehérorosz Alena Lanszkaja, a belga Roberto Bellarosa, valamint az észt Birgit került a döntőbe, amelynek kiemeltként tagja az Egyesült Királyság (Bonnie Tyler), Franciaország (Amandine Bourgeois), Olaszország (Marco Mengoni), a házigazda Svédország (Robin Stjernberg), Spanyolország (az ESDM) és Németország (a Cascada). Az akusztikus és elektronikus popzenét egyaránt játszó ByeAlex (Márta Alex) azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy március elején megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt Kedvesem című dalával. A 28 éves énekest idén jelölték Fonogram-díjra az év felfedezettje kategóriában. Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén a We Are One (Egyek vagyunk) szlogen jegyében zajló malmői versenyen 39 ország képviselői vesznek részt. A verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Bakuban egy svéd énekesnő, Loreen nyert Euphoria című dalával. Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt – kisebb-nagyobb megszakításokkal – az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával a döntő 24. helyén végzett. Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion. Olvassa el ezt is! România s-a calificat în finala concursului Eurovision 2013 VIDEO MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk