Eurovíziós Dalfesztivál – meggyőző előadással hangolt Malmöben ByeAlex


“Meggyőző előadással” mutatkozott be a jövő heti Eurovíziós Dalfesztivál helyszínén, a Malmö Arenában a Magyarországot képviselő ByeAlex – írta a csütörtöki próba után a verseny hivatalos honlapja.

Az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljesen új élmény Magyarország idei résztvevője számára. Hűvös és nyugodt hangulat uralkodott a Malmö Arenában az előadás alatt – fogalmazott a helyszíni beszámoló. Mint írták, a magyar versenyző produkciója alatt a színpad zöld és kék színben játszott, a háttérben rajzfigurákat vetítenek, amelyek közül az egyik magát ByeAlexet ábrázolja. Az énekes mellett egy gitáros és egy vokalista áll színpadra a versenyen – tették hozzá a produkciót bemutatva. Egy másik beszámoló, a The Eurovision Times blog kitért arra, hogy ByeAlexék délben léptek színpadra a próbán, az örmény induló, Gor Sujyan után. “Az előadás fura, alternatív, +indie+, hasonló ahhoz, mint amit ByeAlex a magyar válogatóversenyen, A Dalban előadott, most is egy mikrofonállvány mögött állva énekel”. A bejegyzés ugyanakkor megjegyezte, hogy az előadás nem volt igazán izgalmas, a kameraállások nem bizonyultak kielégítőnek, így a dal szellemisége sem tudott érvényesülni. A 28 éves ByeAlex az Eurovíziós Dalfesztivál második, jövő csütörtöki elődöntőjében lép színpadra Magyarország képviseletében a Kedvesem című számmal. A döntőt május 18-án szombaton rendezik Malmőben. Az M1 és a Duna World élőben közvetíti a versenyt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk