Félrekezelték a világhírű magyar balerinát?


Máig csillagként ragyoghatna, ahogy évtizedekig tette Nora Kovach (†77), ha orvosa időben észreveszi a benne lappangó gyilkos kórt. Magyarország talán leghíresebb balerinája 1953-ban menekült külföldre. Túlélt egy hajótörést, majd épp csak Amerikába ért, máris világsztár lett. Osztozott a színpadon Judy Garland-dal, az Óz a csodák csodájának Dorothy-jával, amivel a messziről jött, tüzességéről ismert táncos a vasfüggöny mindkét oldalán hatalmas sikert aratott. Egy igazi hollywoodi történet az övé, ami azonban nem a megszokott “happy enddel” végződött. Nora ugyanis közel két évvel ezelőtt elhunyt leukémiában. A család próbálta feldolgozni a veszteséget és élni tovább az életet, egészen mostanáig. Előkerült ugyanis Nora naplója, amelyben részletesen beszámolt mindennapjairól, többek között az orvosi vizsgálatokról is. Ekkor derült ki az asszony férje, Steven Farago és gyerekei számára, hogy a doktor hanyagul kezelte Norát, akinek a halálát ez okozhatta. – Nora Kovach megvívta már egyszer a harcát a leukémiával tizennyolc évvel ezelőtt. Erős nő lévén legyűrte a kórt és ugyanolyan aktív életet élt, mint azelőtt. Gyógyulása után rendszeresen járt orvoshoz, hogy biztos legyen benne, hogy a betegség nem tért vissza a szervezetébe. Ovosa azonban még a legalapvetőbb vizsgálatokat sem végezte el rajta, így a leukémia újra megtámadta a szervezetét. Amikor kiderült a család számára, hogy gondatlanság okozhatta szerettük halálát, akkor kerestek meg – mondta Rónai Péter, aki a magyar világsztár halála után szörnyű titokra derített fényt. – Az orvosnak csak annyi dolga lett volna, hogy rendszeresen meggyőződjön arról, hogy Nora Kovach egészséges. Ehhez csak annyit kellett volna tennie, hogy vért vesz tőle, a dokumentációkból azonban világosan kiderül, hogy ez nem történt meg. Meggyőződésünk, hogy ha a szóban forgó doktor lelkiismerettel látja el a feladatát, Nora máig élne – tette hozzá Rónai. Az asszony halálának ügyében az ügyvéd saját nyomozást indított, hogy minden részletre fény derüljön. Ennek végén kártérítési eljárás indul majd. Így lett híres Nora Kovach 1931-ben született egy kis faluban. Tizenkét éves volt, amikor felfigyeltek rá Budapesten, ahol rögtön be is iratkozott a balettintézetbe. Még húsz éves sem volt, amikor az orosz balett egyik legnagyobb sztárja felfigyelt rá, így Oroszországban folytathatta a táncolást. 1953-ban, egy berlini turné során szökött el a nyugatra mindössze pár ékszerrel és két pár cipővel felszerelkezve. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk