Könnyekig hatotta a briteket a magyar tánccsapat + VIDEÓ


A Britain’s Got Talent című tehetségkutató műsor zsűrijét és a közönséget is elvarázsolta az Attraction nevű magyar látványszínház fellépése. Négy igen szavazattal továbbjutottak. A kilenc magyar táncosból álló csapat egy szerelmes történetet adott elő egy különleges és látványos műfaj segítségével: a táncosok egy fehér vászon mögött, hátulról megvilágítva táncolnak, így csak az árnyaikat lehet látni. A mozdulatok néha ellentmondanak a fizika törvényszerűségeinek, és a speciális trükköknek köszönhetően olyan illúziót is képesek nyújtani, mintha a figurák repülnének vagy lebegnének. Az Attraction egy érzelmes történetet mesélt el az árnytánc segítségével a pár egymásra találásától kezdve egészen a megható befejezésig, az érzelmes produkció után a zsűri és a közönség több tagja is a könnyeivel küszködött – írja a brit Metro. A csapatot az egykori Hip Hop Boyz egyik énekese, Szűcs Zoltán alapította, és korábban már a magyar Csillag születikben, illetve annak német változatában is próbálkoztak, de nem értek el a mostanihoz hasonló sikert. A produkcióról mind a négy zsűritag elismerően nyilatkozott, Amanda Holden alig tudott megszólalni a meghatottságtól, Simon Cowell szerint pedig a magyar táncosok előadása egyenesen az egyik legötletesebb, legeredetibb volt, amit valaha is látott. “Nagyon megható volt” – fogalmazott. A csapat négy igen szavazattal tovább jutott a következő körbe. A Labrokes brit fogadóiroda máris rangsorolta a lehetséges győzteseket, és 4/1-es aránnyal elsöprő győzelmet jósolt a magyar csapatnak. “Nem kétség, ez a különleges árnyéktánc megérdemelten lesz a közönség kedvence” – mondta el Jessica Bridge, a fogadóiroda munkatársa.

NOL

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk