Kovács Kati lesz a Voice mestere?


Még meg sem jelent a Voice című műsor nyertese, Pál Dénes első önálló lemeze, a TV2-ben máris nagy erőkkel munkálkodnak a tehetségkutató újabb szériáján. A háttérben folynak az úgynevezett direkt castingok, amelyek során a szerkesztők célzottan keresik az egykor jobb időket élt énekeseket, az eddig háttérben vagy csak karaokebárokban tündöklő tehetségeket, a szólókarrierre váró vokalistákat. Folyik az ötletelés a zsűrivel, azaz a mesterekkel kapcsolatban, hiszen ahogy a kereskedelmi csatorna berkeiből hírlik, Malek Andrea és Somló Tamás már nem fog ott ülni a nagy piros fotelek valamelyikében az új szériában. A produkciótól kiszivárgott információk szerint a Voice új mestere Kovács Kati (68) lehet, akiről köztudott, hogy nagy rajongója az összes zenés műsornak, és kifejezetten nyomon követi a fiatal tehetségek munkásságát. – Egyelőre még csak egy néző vagyok – jelentette ki Kovács Kati, amikor arról faggatták, megkeresték-e már a felkéréssel. – Nagyon szeretem a zenés műsorokat – fejtette ki a kérdésre, szívesen vállalna feladatot a tehetségkutatóban. – Bár éppen a Voice-szal az volt a gondom, hogy az énekeseknek háttal ült a zsűri. Szerintem az előadó-művészethez hozzátartozik a látvány, a kisugárzás, a mozdulatok. Persze vannak olyan előadók, akiknél ha az ember becsukja a szemét, akkor is tudja, csupa jóra számíthat, és akkor is hatnak az emberre, ha nem látjuk őket. Ilyen például Gájer Bálint, a Voice első szériájának második helyezettje – árulta el Kovács Kati, aki kétségtelenül Magyarország egyik legprofibb énekesnője. Igazi élő legenda, aki a verseny licencében szereplő két krité­riumnak is megfelel. Az előírás szerint ugyanis a mesterek között szerepelnie kell egy énekesnőnek és egy nagy „öregnek”. Kovács Kati pedig mindkét kategóriában megállja a helyét, egy személyben. Szerződtetése tehát azért is számítana mesterfogásnak, mert így jóval szélesebb körből, szabadabban választhatnak majd a produkció készítői mestert a negyedik székbe, hiszen a kötelezettségeket letudták. – Tervezünk a Voice-szal, már elkezdtük a műsor előkészítését. Arról azonban, hogy mikor indulunk a második szériával, és hogy hogyan alakul a mesterek névsora, korai lenne még beszélni – reagált a Blikk megkeresésére a témával kapcsolatban Koltay Tamás, a TV2 szóvivője. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk