Las Vegasban folytatja az Attraction, 400 millióért


1,2 millió fontos szerződést kapott Las Vegasban az Attraction. A csapat nem foglalkozik már azokkal, akik ellenük fordultak. A világhírű Mirage Hotelben lép színpadra három hónapon keresztül minden este milliókért a csapat – számolt be róla a Blikk. Az Attraction tagjainak örömét a korábbi plágiumvádak sem tudják beárnyékolni: a Pilobolus nevű társulat ugyanis azzal vádolta meg Szűcs Zoltán csapatát, hogy több alakzatot is átvett tőlük. A magyar látványszínház a győzelem utáni pillanatokban még szinte fel sem tudta fogni, milyen jövő vár majd rájuk, most azonban már az is biztos, hogy ez még csak a kezdet. „A győzelem után az egész média minket keresett. Interjúkat adtunk, élő adásból élő adásba mentünk. A legbüszkébbek pedig arra vagyunk, hogy a királyi család előtt fogunk fellépni. Egy hatalmas médiavállalkozás, Simon Cowell cége fog mögénk állni, bár ez egyelőre még nem tudjuk, mit jelent, de biztos, hogy csak jót hozhat” – fogalmazott Szűcs Zoltán hazaérkezésük után a Hír24-nek. Az Attractionre egyébként a külföldi sajtóhírek szerint már több nagy cég is feni a fogát: számos reklámajánlat várja már most őket a tengerentúlon. Blikk | Hír24

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk