Nagy Feró megemlékezik Cipőről a Beatrice koncertjén


A Beatrice frontembere közelgő koncertjére egy Republic-dallal is készül. Ferót mélyen megrendítette barátja tragédája.

Nagy-Feró-Cipő-Beatrice
„Csak úgy egyik pillanatról a másikra vége? Képtelen vagyok megfogalmazni azt, hogy mit érzek most… A halál nem egy elfogadható dolog!” – kezdte a Hír24-nek Nagy Feró, aki évtizedek óta baráti kapcsolatban volt a Republic hétfőn hajnalban elhunyt legendás énekesével, Cipővel. Feró mint egészen különleges emberre emlékszik vissza Cipőre: „El kellett viselnie ezt a világot, pedig egyáltalán nem tudta elfogadni. Mi alkoholhoz nyúlunk, ha gondunk akad az élettel, ő azonban nem ezt az utat járta. Önmarcangoló életet élt, magában kereste a hibát” – mondta Nagy Feró. A zenész már korábban is beszélt arról, hogy a Republicnak Cipő nélkül is tovább kell mennie. „A zenei piacon nem létezik még egy, a Republichoz hasonló zenekar. Cipő is azt akarná, hogy folytatódjon, amit elkezdett. Nem lehet, hogy kárba vesszen az alkotása és a szellemisége. Ha ő már nem lehet itt, a koncertek alatt az égből énekel majd” – mondta Feró, aki szerint Cipőnek különleges érzéke volt ahhoz, hogy a világról a lehető legegyszerűbb módon szóljon dalaiban. Cipő már nem érhette meg a Beatrice harmincadik születésnapját, ahol Feró különleges szerepet szánt volna neki. „Először azt szerettem volna, hogy együtt álljunk színpadra, aztán amikor kórházba került, azt találtuk ki, hogy eljátszunk majd neki egy számot a koncerten, ő pedig egy táblagépen keresztül, a kórházi ágyából figyelhetett volna minket. Ez már nem jöhet létre, de örülnék, ha a Republic többi tagja mégis eljönne, hogy együtt zenélhessünk velük. Cipő tiszteletére játszanánk el közösen egy Republic-slágert, ezzel egy kis mosolyt csalnánk az arcára… már az égből figyel bennünket” – tette hozzá Nagy Feró. Hír24

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk