Trianon: elkészült az Összetartozás dala a június 4-ei nemzeti emléknapra


Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma, azaz az Összetartozás dala. A szerdán bemutatott dalhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a június 4-i nemzeti emléknapon közös éneklést is szervez. A 2010 óta megünnepelt nemzeti összetartozás napja egy fájdalmas történelmi pillanatra, a trianoni döntésre emlékezik, mégis pozitív üzenetet kíván hordozni – idézte fel a dal klipjének bemutatóján a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Balatoni Mónika elmondta, hogy június 4-én 18 órakor minden magyart az Összetartozás dalának közös éneklésére buzdítanak. A dal szövege és kottája, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közreműködésével felvett videoklipje szerdától letölthető a honlapról. Az Összetartozás dalában közreműködik az MR Gyermekkórusa, szólót énekel Csizmadia Anna népdalénekesnő. A dalban feltűnik több, tehetségkutató versenyből ismertté vált művész is. Antal Timi, Bencsik Tamara, Baricz Gergő és Kállay-Saunders András énekeseken túl Gergely Éva énekesnő, és a dal szerzője, Bársony Bálint is látható és hallható az Összetartozás dalának klipjében. “Álmodtam egy barackfáról, ami alatt mindenki táncol / Veled álltam egy hatalmas körben, a puha fűben, egy harmatos réten” – kezdődik a dal. “Kezeink összeérnek, talpaink egymásra lépnek / Szemünkben a boldogság fénye ég” – folytatódik a szerzemény. “Állj be te is a körbe! Táncolj, ahogy hajt a véred, érezd, hogy a föld szíve dobban veled, mert mind egyek vagyunk!” – éneklik a résztvevők a felvételen. “Érik már a barack, áldott föld gyümölcse” – szól a dal. hvg | MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk