X-Faktor: a ByTheWay történelmet írt, Alföldi egyedül maradt


Szomorúan ért véget az X-Faktor 7. Döntése Alföldi Róbert számára, aki a nézők szavazatai által elveszítette az utolsó versenyzőjét is, Szikora Robi és a ByTheWay viszont ünnepelhetett. Az együttes ezzel történelmet írt, mert a magyar X-Faktor történetében még soha egy csapat sem jutott el a 8. élő show-ig, igaz, a négytagú énekkarnak egy másik történelmi eseményre volt szüksége ehhez a teljesítményhez. A nézői és mentori szavazatok következtében ugyanis ők valójában már a 4. héten kiestek, visszatérésüket csak annak köszönhetik, hogy egyik ellenfelük, Bozsek Márk néhány nappal később úgy döntött, feladja a versenyt, és így a legutóbbi kieső egy második esélyt kapott. A srácok pedig éltek ezzel a lehetőséggel, és azóta népszerűségük töretlenebb, mint valaha, a verseny 7. hetében is párbaj nélkül jutottak tovább a 8. fordulóba. X-Faktor: a ByTheWay történelmet írt, Alföldi egyedül maradt

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk