Romániával és Ausztriával is bővítené a regionális együttműködést a magyar kormány


Magyar Péter miniszterelnök az Emmanuel Macron francia elnökkel tartott megbeszélését követő közös sajtónyilatkozaton a párizsi államfői rezidencián, az Élysée-palotában 2026. június 3-án. Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin.

Magyar Péter szerint a magyar külpolitika egyik legfontosabb célja a Visegrádi Négyek együttműködésének megerősítése és egy erős közép-európai szövetségi rendszer újjáépítése.

A miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évek külpolitikájának egyik hibája a magyar–lengyel kapcsolatok meggyengülése és a V4-ek közötti rendszeres egyeztetések háttérbe szorulása volt. Hangsúlyozta, hogy Magyarország számára az Európai Unió a legfontosabb gazdasági térség, míg Németország a legjelentősebb kereskedelmi partner, emellett Franciaország és Ausztria is kiemelt szerepet tölt be.

Magyar Péter szerint a jövőben a V4-ek mellett Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Románia bevonásával kell szorosabb regionális együttműködést kialakítani. A kormányfő úgy véli, hogy egy erősebb közép-európai szövetség növelheti a térség érdekérvényesítő képességét Európában.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk