Felháborítónak tartja az aradi szoborgyalázást az Együtt


Szombaton fényes nappal gyalázták meg a Szabadság-szobrot Aradon. Térfigyelő kamerák felvétele szerint szombat délelőtt 11 óra 15 perckor érkezett három álarcos ember a szoborhoz, és mindössze 45 másodperc alatt piros, sárga és kék színű festékszóróval befújta a vértanú tábornokok bronzplakettjeit, valamint magyargyalázó szöveget írt a talapzatra. Az Együtt MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, felháborítónak tartja az emlékmű meggyalázását. “A mi politikai közösségünk a párbeszédben, a tisztelet kultúrájában, és a békés egymás mellett élésben hisz. Elutasítjuk a kirekesztés, a gyűlölet, a xenofóbia és az erőszak minden formáját” – írták. A közleményben felhívják a magyar külügyminisztérium figyelmét, hogy a kormánynak kötelessége minden magyar védelme határon innen és túl. Mint írták, elvárják, hogy a román hatóságok a lehető legkörültekintőbben vizsgálják ki az esetet, és az elkövetők a lehető legsúlyosabb büntetést kapják. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn közölte, hogy a magyar kormány felháborodással ítéli el az aradi vértanúk szobrának meggyalázását. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk