Lefekvés előtti tippek, amiktől szebb lesz a reggeled


1. Köszönj el a telefonodtól!

Próbálj meg lefekvés előtt egy órával – vagy kezdetnek akár csak tíz perccel – búcsút inteni a mobilodnak. Az állandó online-lét ugyanis elűzi a nyugalmat, a kijelző fehéres-kékes fénye pedig felborítja a pihentető alváshoz szükséges vegyületek egyensúlyát az agyadban.

2. Vedd sorra, mennyi jó történt veled ma!

Biztos, hogy ma is történt veled egy csomó szuper dolog. Ha hajlamos vagy inkább a negatívumokra emlékezni, néhány hét alatt felülírhatod a berögződést. Ne restellj a legapróbb dolgokért is hálát adni!

3. Lélekben készülj fel a holnapra!

Ráérősen gondold végig, milyen programok és teendők várnak rád. Sokkal könnyebb ezt most megtenni, mint a reggeli rohanás közepette – ráadásul az alvás révén jobban be is vésődnek az emlékezetedbe a kipipálásra való tételek.

4. Figyelj oda a gyomrodra!

Vannak, akik teljesen üres hassal szeretnek álomba merülni, s olyanok is, akik inkább olyankor szoktak jóllakni. Akár a végletek is egészségesek lehetnek, ha maradéktalanul boldogan tudsz velük együtt élni. Az általános életmódtanács azonban úgy szól, hogy lefekvés előtt 2-3 órával egyél valami könnyű, fehérjében gazdag, ámde zsírszegény táplálékot.

5. Feküdj szépen megvetett ágyba!

Az ágynemű milyensége nem csupán higiéniai kérdés, hanem komoly üzenete is van: tükrözi az alváshoz való viszonyodat. Legyen tehát olyan, hogy szívesen térj benne nyugovóra. ► joy.hu

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk