Már 10 halottja van az isztambuli merényletnek


Már legalább 10 halottról tudnak az isztambuli merényletben: mint arról beszámoltunk, öngyilkos merénylő robbantott a török nagyváros egyik kedvelt turistanegyedében, a támadásban 15-en megsebesültek. A Reuters egy német áldozatról is beszámolt. A Sultanahmet tér, ahol a robbanás történt, Isztambul szívében helyezkedik el, és általában turistákkal van tele. A török miniszterelnök vészhelyzeti tanácskozást hívott össze az ügyben, ami szintén arra utalhat, hogy valóban öngyilkos merénylet történt. A tudósítások szerint a robbanás ereje akkora volt, hogy azt a közeli utcákban is hallani lehetett – közölte az Al-Arabiya angol nyelvű kiadása.

Törökországban július óta fokozott terrorkészültség van, a szíriai határ melletti Surbucban 32 ember vesztette életét egy öngyilkos merénylegben. Ankarában kétszer is robbantottak októberben, egy béketüntetésen pedig több mint 100 ember veszett oda. A hatóságok az Iszlám Államot vádolták. Törökország olyan ellenfelekkel és ellenségekkel került szembe, lehetnek azok kurdok, az Iszlám Állam, vagy bárki, hogy bármi történhet – így kommentálta az isztambuli híreket Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1-en. Úgy vélte, ebből egy dolog következik: Recep Tayyip Erdogan török elnök meg fogja erősíteni a rendőrséget, a hadsereget, és még keményebbé válik majd a török belpolitika. Nógrádi György emlékeztetett: a korábbi robbantások miatt már korábban leállt a turizmus Törökországban. Gyakorlatilag letiltották a turizmust – húzta alá biztonságpolitikai szakértő. ►Tovább

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk